A napkollektor dilemma, napkollektor vagy napelem?


Napkollektor, vagy napelem? Igen, a kérdés még sok emberben nem tisztázodótt, pedig már kronológiája is van a két terméknek. Sok-sok különböző és egyedi tulajdonsággal rendelkeznek, így szinte képtelenség volna egyetlen bejegyzésben felsorolni, hogy mi is az, ami igazán megkülönbözteti e két terméket, annál is inkább, mert egy sor részletes dologba mehetnénk bele.





Ennek aprópoján, most mégsem vesszük sorra a különbségeket, hanem azt a közös jegyet határozzuk meg, ami mindkét termékre jellemző, mert onnantól kezdve szinte minden egyéb különbségként határozható meg. Nézzük tehát: mindkét termék a nap energiáját hasznosítja és a naphő segítségével energiát termel. A fő különbség nagyon egyszerűen összefoglalható, a részletekbe azonban nem tudunk belemenni, mert egyrészt unalmas technikai dolgokról lenne szó, másrészt éfjélig olvashatnánk.
A apkollektor alapvetően melegvízet állít elő, a napelem ugyanakkor elektromos áramot. A melegvíz előállítással 30-70% megtakarítást érhetünk el, ami több tényezőtől függ, fontos megjegyezni, hogy a napkollektor használatával nem jelentkeznek járulékos költségek, míg a napelem felhasználásakor igen, egyébként az utóbbi 5-15%-os megtakarítást eredményez. Előbbi használatában sok fajta létezik, többnyire mindig az a mérvadó a kiválasztásnál, hogy pontosan mit is szeretnénk elérni vele, azaz pontosan mire szeretnénk használni. A napkollektor a nap energiáját hővé alakítja át, így melegvíz előállítására kíválóan alkalmas, amelyet aztán a lakóházunk fűtéskiegészítésére is használhatunk.


Így a napelem nélkül is kíválóan hasznosítható környezetünk megkímélésére és pénztárcánk óvására, mert jelentős költségcsökkentő hatása hosszú távon az egyik legkíválóbb befektetés, mert a havi kiadásiankat csökkenti, ami egy háztartás számára a legnagyob terhet jelenti, hiszen minden hónapban kifizetendő költséget tudunk megsporólni.