Melegvíz készítése napkollektor segítségével

Melegvíz előállítása otthon, háztartásokban

Mint erről már egy előző írásban szó esett, szerencsére a meleg víz előállítása napkollektoros rendszer segítségével szinte minden esetben megoldható. A fűtéssel ellentétben, nem függ az épület szerkezeti állapotától és egyéb adottságaitól.


Amennyiben Ön úgy dönt, hogy szeretne napkollektoros rendszer kiépíttetni a meleg víz előállításához, ennek árát sok tényező befolyásolja, mely kérdések rögtön az elején felmerülnek. Első kérdés rögtön, az előállítani kívánt meleg víz mennyisége. A rendszer kiépítésére kiválasztott cég kérdése nem mennyiségre fog vonatkozni, hanem felhasználó főre. Ennek alapján számolják ki a mennyiséget, melyet átlagosan egy főre jutó 50 liter 60 celsius fokos vízzel számolnak. Ezért, ha valamilyen oknál fogva ez a mennyiség nem kielégítő, azt érdemes rögtön az elején tisztázni, hogy ne adódjon belőle probléma a későbbiek folyamán. 

 
A másik fontos tényező már műszaki adatokra vonatkozik, mely a tető tájolására és dőlésszögére irányul. Ennek az adatnak az alapján kerül megtervezésre a napkollektor méretezése és kialakítása. Ideális esetben, mely a legoptimálisabb méreteket hozza magával, az a déli-délnyugati tájolás és a 40-50 fokos dőlésszög. Az ettől eltérő tetőszerkezet még lehet alkalmas a napkollektor kiépítésére, csupán az elemek mennyiségét kell növelni, hogy a teljesítmény optimális legyen.


 
Átfolyós rendszerű gázkazán esetén az átkötéseket is mi végezzük el.
 
A napkollektor árai több tényezőből állnak össze. A rendszer tipusa is meghatározó, valamint a kiépített napkollektor mérete, továbbá a kiépítést végző cégek árai között is lehetnek eltérések. Hozzávetőlegesen 500-600 ezer forinttól kezdődnek a rendszerek árai. Ezen kívül a beépítés költsége is fennáll, mely szintén a beépítést végző cég árainak függvénye, valamint a szerelvények mennyisége is hozzájárul. Normál esetben a rendszer árának a 30%-a szokott lenni a kiépítés költsége.

Ennek alapján lehet végezni egy hozzávetőleges számítást, hogy mennyi idő alatt térül meg a napkollektor telepítésének az ára, és rögtön láthatjuk, hogy mennyire gazdaságos és ésszerű döntés lehet.